Sportsérülés...

2003 őszén egy csúnya bringás bukás után (enyhe agyrázkódás, de az még a kisebbik baj volt) a Sportkórház népszerű sebésze csak rápillantott részlegesen izomszakadt lábamra és azt mondta: műtét.
Elhomályosult a szeme, már látta maga előtt a bőrömbe, zsíromba, majd húsomba vágó szikét, a fröccsenő vért, az átszakadt izmokat, amelyet majd a vöröslő rostok között a helyére illeszt. Felriasztottam álmodozásból: Biztos műteni kell?
Igen, de azért menjen ultrahangra.
Zokogva sétáltam fel, nem igazán akartam (a kése) alá lefeküdni.
Az ultrahangos orvos egykori bringás, akkortájt szenyor amatőrként tolta, megkérdezte mik a jövőbeni terveim.
-Világbéke – válaszoltam.
Mosolygott rám együttérzően:
-No kislány, ha nem akar élsportoló lenni, és a kórlapomra, koromra nézve hozzátette, hogy arról már amúgy is lekéstem. Egyetértően bólogattam, nem voltak - különösen három gyerek után - ilyen ambícióim.
- Szóval ha nem akar élsportoló lenni, folytatta, megúszhatja a műtétet. Fizikoterápia és pihentetés, ugyan a sérült, szakadozott combizom original már nem lesz, és érezni fogja pár évig az időjárás változásait, de kellő odafigyeléssel a hegesedés után, ha akar, futhat majd maratont is, ironman lehet újra, biciklizhet a Balaton körül – ezzel engedett utamra.
Kedvesen hozzátette, ha hosszútávú sportolhatnékom támad, adjak le pár kilót, úgy könnyebb lesz….
Én is, meg a táv is-észleltem e mondatban rejlő kettős perspektívát, rámosolyogtam és diadalittasan lobogtatva az ítéletet, visszatértem Dr. Szikefenőhöz.
-Nincs műtét –vigyorogtam.
-Nincs?
-Nincs.
Vállat vont, beutalt fizikoterápiára, kenőcsöt írt fel és kérte a következőt. Még hallottam, a becsukódó ajtó mögött, ahogy a következő delikvensnek élezi magát: Ezt műteni kell.
Én pedig fizikoterápiálódtam, pihentettem, kentem, úsztam mert azt lehetett (ekkortájt kötöttem közelebbi ismeretséget a bólyával)
És hálából az orvosi ukázért, le is adtam jó pár kilót, igaz ezt már évekkel később.
A gyógyulás után vállban és lélekben megerősödve (az előbbi az úszástól, az utóbbi csak úgy) futottam több maratont, meg felesleges kört az életben, csináltam ironmant, körbebicikliztem a Balatont, Magas Tátrát, néha jobb híján a lakótelepet.
Úgy volt, ahogy mondta: mindig megéreztem a hideg időket és a gödröket, (előbbinél jelzett az izom meg a BónaMárta, utóbbinál a nyitott szem se jelentett hátrányt, de jól tapintható volt a musculus quadriceps femoris vájta gödör is).
Aztán, ez is elmúlt.
Mostanában ha a Sportkórház mellé, vagy bele megyek, mindig eszembe jut a kedélyes, barátságos bringás doktor. Vajon mi lehet vele?
Remélem tisztességben, joviális úrként őszült meg. Kár, hogy már a nevére sem emlékszem.

-kanga-