Nehéz szülés (a negyedik Ironman)

Ajánlom SC barátomnak, mert betartotta amit ígért. A fogantatás Tavaly augusztusban, elhatároztam, jövőre újra itt a helyem. Szeptemberben pihentem, aztán októberben kezdtem alapozni. Lelkesen, tele elszántsággal. Mindenre azonban én se lehettem felkészülve. Szinte túl tökéletesen éreztem magam, és minden jól alakult. Ám az égiek vagy föld alatt valók, vagy csak vakszerencse vagy szerencsétlenség bevillantotta foga feketéjét és megmutatta, h milyen az, ha porszem, akarom mondani papír zsebkendő kerül a gépezetbe... A várandóság ideje Szépen gyűjtögetem a kilométereket, Márkustól kapom az edzéstervet, gyarapszik az edzésnapló. Az úszással ugyan vannak gondjaim, képtelen vagyok időnként reggel felkelni. Igyekszem bringával, futással, konditeremmel pótolni a hiányt. Igaz egy-egy vérszegényebb időszak, meg tüszős mandigyula, és hasonlók rövidebb időre megállj-t parancsoltak a felkészülésben, de se sérülés, se izomfájdalom és húzódás nem zavart be. Ha fáradt voltam, nem edzettem, már volt annyi eszem, h egy túledzettséggel vagy sérüléssel ne rontsam el a felkészülést. Úgy érzem, hogy 4200 km bringával, 1300 km futással és heti 1-2 úszással, a 13,5 óra realitás lehet. A vajúdás Igaz szerda estig még a gyárban munkálkodtam, de 20-án hajnalban a középső gyermekemmel már indultam Nagyatádra. Alvás, olimpianézés, olvasás, alvás, tévézés, evés, kb. ebből állt a program. Éjszakánként 10-12 órákat aludtam, és még délutánonként is vagy kettőt. Egyszer elmentem úszni, 20 percet kocogni, majd a bringás pályabejárásra, de ott is visszafordultam Ötvöskónyitól, h az erőmet a Nagy Napra tartogassam. Furcsa volt, hogy tőlem szokatlan módon nyugodt voltam. Túl nyugodt. Nagyon vártam, h induljunk, az egész éves feszültséget akartam ezen a napon levezetni. A szülés Hajnali ébresztő, könnyedén, kipihenten pattanok ki az ágyból. A bringám hátsó kereke leeresztve. Szeszabi az odaúton az autóban úgy néz rám, mint akit utolért a végzet. A parkolóban Sistergő kicseréli gumit, hálistennek ez a probléma megoldva. Annadoktor sír a depóban, Ironmarian is rákezdi, na erre már nekem is karcol a torkom. Depó a fűzfa alatt, fotó a barátokkal, poénkodás, chek-in. A mezőnyt megáldó papot nem látom, csak azt hallom, hogy dörren az ágyú. A tavalyi 1:32 höz képest 1 35 és 40 közé tervezem. Élvezem az úszást, de vmi nem stimmel. Feszül a hólyag és menet közben nem sikerül... Nincs mese, meg kell állnom. Így se megy, ha ott úszkálnak körülöttem. Meg kell várnom, amíg mindenki elúszik a közelemből. Ez a jelenet háromszor ismétlődik, így 1 ó 47nél jövök ki a vízből, de legalább megkönnyebbülten. Depó rendben, jobb mint tavaly, Kriszta profin segít, mintha világéletében ezt csinálta volna. Szép kényelemesen elindulok, 6ó 45 perc a terv, csak negyed órával szeretnék jobbat a tavalyinál. És azt is úgy, h a tempó ugyanaz maradjon, csak a megállásokat csökkenteném. Megyek, megyek, akad a lánc. Mi fene ez? Bekanyarodok a gyékényesi templom felé, amikor vízszintes helyzetben megáll a pedál, nem forog. Kész végem, itt fogom az úton összezúzni magam, de az utolsó pillanatban sikerül kivenni a lábamat. Leszállok, tekergetem, jobbra-balra, nem mozdul. Telefon a szervizkocsinak, de arra kerekezik Janó, rákiáltok, h gáz van, megáll, aztán egy másik srác is és csak nézünk hárman „okosan”. Gurul Futószunyog felénk, leszáll ő is, csatlakozik a konzíliumhoz. És lám az agrármérnök-kályhásmester megoldja a problémát, kiszedi a beteg bicikliből a bennragadt papír zsebkendőt. Szervizkocsinak telefon, segélyakció lefújva, probléma elhárult. A nagyvizit feloszlik, mindenki biciklizik a dolgára, tekerek tovább. Furcsa a váltó, 2 soron nem nagyon műxik, de legalább megy. Evés-ivás, tekerés. Olyan furcsa ez a könyöklő, mintha mozogna, de biztos csak rémeket látok. A depóban nagyon örül a kis csapatom, ők szuperül mennek. Kimegyek az első bringás kiskörre, egyszer csak huss, a baloldali könyöklő eltűnik a karom alul. Kínomban nevetek, de nem szállok le. Egy srác utánam hozza, h elhagytam vmit.:-) Közben meglátom Futoszunyog és Yelen előző este felfestett feliratát a földön, (ezen akárhányszor áthaladok, elmosolyodok) Bepréselem a zsebembe a könyöklő darabját, próbálok rákönyökölni a csonkra, meg máshogy fogni a kormányt, de baromi kényelmetlen. Aztán fény gyúl a szürkeállományomban, szigetelőszalaggal legalább ideiglenesen oda lehetne erősíteni. Bringáról le, telefonálás a depóba, van e szigszalag. Nem nyert, nincs, de értesítik a szervizkocsit. Némi telefonálgatás után megtaláljuk egymást. Mmint a szervizkocsival. Bringáról megint le, szigszal rögzít, indulás. Megint rákönyökölök, kilazul. Tele van a hó(bringás) cipőm) Közben biztat a nép, aki elhalad mellettem, ezúton köszönet az ismeretlen segítőnek Gyékényesen és annak akim összeszedte utánam a lehulló alkatrészemet. Johnyiron poénkodik amikor fénysebességgel otthagy, nagyon hízelgő a mondat első fele :-), a második nem annyira ;-) Ez megy végig, föl-le szállás, telefon, szervizelés. Az h szél van, már csak hab a tortán. És rendületlenül recseg a váltóm. Az utolsó körben azért még egy erősítést kérek a szervizautótól, szalagszigeteljük oda, legalább az utolsó kilométereken biciklizzek normálisan. Ránehezedni nem nagyon merek, mert érzem, h a tákolmány inog. Csak érjek be erről a rémálomról épségben és maradjon alkatrész még alattam, az égiekhez ez a kérésem... Meghallgattatok mert beérek, bömbölnék egy jót örömömben, de kell az erő a maratonra. (csak megjegyzem, h 6 éves biciklis regnálásom óta soha nem volt defektem, és a bringát előző héten látta szerelő. Lehet, h csak látta???) Az öltözőben sóhajtozom egy sort, ez a k.kerékpár rendesen megcsapolta az energiámat. Aztán nekivágok. Minden motiváció nélkül futni kezdek, az idő javítást már rég elfelejthetem. Balooval egymás kezébe csapunk, vigyorog, látszik rajta, h jól van. Krisz mosolyog mint mindig, SC és Pudingman párban beszélgetnek. Mariann küzd, Rohanó rohan, Anna egyenletesen halad, énekel magában :-) Lui nagyon morcosan néz, nem szeretnék a szeme elé kerülni. Johnyiron már rég beért, bringával követ egy darabig, azt mondja igyekezzek, mert (szint)idő van. Azért biztat is egy kicsit :-) Te jó ég, már ilyen rosszul állok? Pepino.pedro a ház előtt kis kényelmes kempingszékben érdeklődik, eszem, iszom-e rendesen? Futok, néha gyalogolok, az utolsó köröknél kezd nehezedni a lábam. Addig semmi bajom, se egy gyomorrontás, se egy hascsikarás, se egy térdfájás, se egy izomhúzódás, semmi, még egy nyavalyás vízhólyagot se tudok produkálni, amire ezt a szégyenteljes maratont foghatnám. Ez van, enervált vagyok. De nem állhatok ki, ez most nem Zánka, nem az egészségemmel játszom, ha tovább megyek. Nem, nem, minden a legnagyobb rendben, csak frusztrált vagyok. Röhejes. (Ugyanakkor a gyomrom maga a tökély. Legalább valami jó is történik. Ezt kísérleteztem egy évig, hogyan kell enni inni. A bringán is méterre eltaláltam mit egyek, mit igyak. Igaz az agavés, algás, lötty kicsit túl sósra sikeredett, de sóhiányom legalább nincs.) A futáson pedig csak dinnyét eszem, és sót citrommal, meg Baloo biomazsoláját. Hát gyorsabb nem lettem tőle, de a gyomrom, emésztésem, szuper. (A verseny után a szálláson még egy fél dinnyét leküldök, és másnap az er.hird után is csak dinnye csusszan le. Én lettem a dinnyewoman.) De térjünk vissza a futópályára, Riki „korbáccsal” az út szélén és a barátaim alkotta (Hajrá Kanga!!!) váltó folyamatosan szurkol. Kriszta frissít, később megjegyzi, h sok dolga nem volt, amúgy profi, Janó mellett megszokhatta. Kimykát alig ismerem meg, aztán lassan eljut a tudatomig, h ő az. Egy népes szurkolótábor közel a versenyközponthoz, ne tudom kik ők de minden ironmanaspiránst megtapsolnak. Zakka csúcs, ott áll a park szélén, és biztat és biztat minden körben. És gyuro, szóval gyuró, akivel alig ismerjük egymást, ő az utolsó körben is ott vár és biztat, nem tudom, ezt, h lehet megköszönni. Közben esik az eső, leszáll az est, én pedig keringek mint az éjjeli lepke, ide-oda, ide-oda. Obor gyalogol, itt az éjszakában. Mit keres itt obor az én kedves komám még mindig pályán? Aztán ő is eltűnik...Célbaér. Sistergőn nagyon látszik, h akarja. Futószunyog pedig belehúz, mert a bírók már irkálják föl a kint kódorgó versenyzőket. Olyanok vagyunk mint a kis bolygók, csillagocskák, rójuk a magunk köreit egy maghatározott pályán.... ..., kis planktonok a világegyetemben, aztán ha az idő összezsugorodik, majd eltűnik, akkor senki se fog emlékezni, arra hány órát töltöttünk a pályán. Ráfordulok az utolsó körre Kropkó az út mentén biztat és fut velem egy kicsit, és másnap az eredményhirdetésen is mond néhány jó gondolatot.(Ezt elraktározom ínséges időkre.) Azt hittem a szintidővel küzdök, de van még majdnem egy félórám. Akár ki is mehetnék még egy körre :-// Most kezdődik a tűzijáték, ráfordulok a célegyenesre Janó, Emil, Riki mellém szegődik, Janó azt mondja, a tűzijátékot neked rendeltem. A szülőcsatorna: Peregnek a tűzrózsák az égen, én meg töksötétben baktatok. Egyszer csak elkapja valaki kezem és vezet. Herr Gyula rángat végig a szülőcsatornán, úgy örül nekem mintha legalább olimpiát nyertem volna. Annyira apásan kedves, és én ezen mindig elérzékenyülök. ...megszületett a negyedik A célban „végre vége” érzés, de SC "papa" ott vár a célban. Erre azért elpityeredek. Ő tényleg örül nekem. Janó, Emil, Kriszta a csapatból a célban vár, és jön a család apraja és nagyja. Hát csak megszültük valahogy, igaz sok, sok bába kellett hozzá. Nem volt könnyű, főleg, h minden lelkesedésemet amivel nekiindultam, elhagytam valahol útközben. Remélem az év során majd megtalálom. Fölmegyek a szállásra ahol a család egyik fele táborozik többekkel. Reszketek, Baloo enged egy kád forró vizet és beleparancsol. Magamhoz veszek egy fél dinnyét és bevonulok, felfalom az egészet. Miután vacogó tagjaim átmelegedtek, Szeszabi kölcsönadja a melegítőjét, h ne fagyjak meg a szállodáig. Ágy, néhány perc forgolódás aztán zuhanok. Azt álmodom, h egy duzzasztógáton mászok fölfelé..., szemben az árral... Most regenerálódó év következik, féltávval, középtávval, olimpiai és sprinttávval, bringamaratonokkal, és egyéb sportokkal, meg ezzel-azzal-amazzal. A szívem azt diktálná, hogy induljak 2009-ben, jövőre, de a józan eszem azt, h nem. Aztán 2010-ben újra... Köszönöm Nektek, Mindenkinek aki fizikailag és lelkileg segített, nyugtatott, lelket ápolt, bringát szerelt, kaja és és edzéstanácsot adott, azaz tettel, szóval, átéléssel, gondolattal velem volt. Kanga