Erőpróba

3800 méter úszás, 180 kilométer kerékpár és egy maraton (42,195 km). Embert próbáló távok. Külön is, hát még együt, egymás után, egy nap alatt. Nagyatádont rendezik meg évek óta az Ironman viadalokat. Családias a hangulat, itt minden résztvevő győztes. Profi és amatőr együtt indul, az előbbieknek az időeredmény a fontos, az utóbbiakat a célba érés motiválja. Az alábbi írás arról szól, hogyan sikerült amatőrként, már háromgyerekes anyukaként megküzdenem a távval. Nemsokára éjfél. A somogyi kisváros Nagyatád utcáján futok. Nyugalom van, alszik a város, redőnyök leeresztve, csak néhányan mászkálnak. Buliból hazatérő fiatalok, andalgó párok, egy-két dajdajozó. Én pedig futok, az utolsó kilométereket trappolom az aszfalton. A nap eseményei filmszerűen peregnek... Megváltás a hajnali ébresztő, éjszaka az izgalomtól alig aludtam. A gyékényesi bányató éledezik. Sima víztükör, kék ég, a nap már most korán reggel jólesően simogat. Kerékpár kerül a depóba, úszósapka a fejre, fehér léggömb száll az ég felé, zene szól, ágyú dörren és mi nekivágunk a távnak. Kényelmesen tempózok, a víz kellemes. Két 1900 méteres kör, és már szaladunk is a kerékpárokhoz. Az órámra nézek, másfél órát úsztam, jobb mint amire számítottam. Gyors átöltözés, bringára fel és már az országúton tekerünk. Banánt, csokit, szendvicset eszek, ásványvizet és izotóniás italt iszom, zenét is hallgatok, mintha csak piknikeznék. Kényelmesen pedálozok, szembeszél fúj, ez nem hiányzik. Evés, ivás, tekerés, megállás. Lassabban haladok a tervezettnél, de jól érzem magam, amikor bemegyek a depóba. Zuhanyzás, lábmasszírozás, az izmaim rendben. Kezdődhet a maraton. 42 kilométer. Futottam már ennyit, nem egyszer, de ez más. Ma már úsztam és kerékpároztam. Ám legyen, én akartam... Az első kör jól megy. Fantasztikus a hangulat, mindenki szurkol. Mint egy nagy dzsembori, csak itt alkohol helyett, izotóniás ital jár. Futok, néha sétálok, hamarosan leszáll az est, hűvösödik. A negyedik kör már lassabb, enni nem bírok, igaz lassan, de haladok. És egyszer csak, az ötödik kör elején pánikba esem, sírni kezdek, hogy nem sikerül, már nem futok, csak megyek előre, és zokogok. Dacból, de akkor is végig megyek. Gyerekeim, barátaim a pálya szélén buzdítanak. Összeszedem magam és kocogni kezdek. Utolsó kör. Barátaim elém jönnek és az utolsó három kilométeren, kerékpáron kísérnek. Már látom a célkaput. Lepereg az év: hajnali kelések, az uszoda hideg vize, a hosszú magányos bringázások és futások esőben, szélben, melegben. Gyerekeim elém szaladnak, nem érzem a fáradtságot. A szpíker üdvözöl, a verseny rendezője koszorút akaszt a nyakamba. Családom boldog. Anya sikerült, mosolyog a lányom, a fiam futkározik, a kicsi a nagymamánál alszik. Pezsgőt bontunk, barátaim megölelgetnek. Csillagos az ég, tökéletes pillanat. Massányi Kinga