You are hereÍrások / A teljesítményalapú kiválasztás a sportban és a munkában / Erdei Zsolt, „Madár”
Erdei Zsolt, „Madár”
Kiváló bunyós, aki a csúcsra jutott. Nyugodt, derűs, vidám. Joggal, hiszen amit elért az nem mindennapi.
Sorozatunkban, most Erdei Zsolt „Madár” boxoló és Kelkó Tamás HR tanácsadó osztja meg nézeteit a sikerről, két különböző nézőpontból, egyikük a sport, az utóbbi pedig a sikeres vállalatvezetés szemszögéből.
Erdei Zsolt 1992-ben még juniorként 71 kilósan nyerte meg az edinburghi Európa-bajnokságot, és 1993-ban a bursai Európa-bajnokságon debütált a felnőtt válogatottban. Ebben az évben nyerte meg első felnőtt országos bajnoki címét. Versenyek sokasága követi egymást, hol nyer, hol veszít, ez a sportban természetes. Például 1995-ben a berlini világbajnokságon (már 75 kilogrammos súlycsoportban) éppen lemarad a dobogóról. 1997-ben megnyeri a budapesti világbajnokságot, ahogy 1998-ban, Minszkben is. 2000-ben Tamperében az Eb-n az aranyérem mellé az egész verseny legjobb bokszolójává választják. Sydneyben bronzérmet nyer és el is, búcsúzik is az amatőröktől, és profiként győzelemmel mutatkozik be a hamburgi Universum Box-Promotion színeiben. 2002-ben KO-val nyer Debrecenben, és ezzel megszerzi a WBO félnehézsúlyú interkontinentális bajnoki övét. A címet még abban az évben meg is védi. 2003-ban további három címvédést követően novemberben eldől, hogy Erdei Zsolt lesz a WBO-világbajnok Dariusz Michalczewskit legyőző mexikói Julio César González kihívója.
2005-ben Madár ezúttal is elképesztően szoros küzdelemben, pontozással bizonyult jobbnak Hugo Hernán Garaynál, és harmadszor védte meg a 2004 januárban megszerzett övét.
Zsolt azt mondja a siker nem véletlen műve, hanem hosszú folyamat eredménye. A siker azt is jelenti, hogy halmozottan hátrányos helyzetből is győzhetsz. Tette ezt ő törött bordával, küzdve az időátállással „Összeszedtem minden erőtartalékomat, erőt merítettem, és a tizenkettedik menet után technikai KO-val győztem” - meséli. Azt mondja, hogy ez a küzdés és kitartás az utolsókig, amikor már az ész nem dominál, a vezetést átveszi a szív. Mosolyogva teszi hozzá, általában ésszel él.
Kelkó Tamás szerint így van ez a vállalatoknál is, a jó vezető, a leglehetetlenebb helyzetből is vissza tudja hozni a cégét, nem esik kétségbe még a legreménytelenebb helyzetben sem. Ismer olyan cégvezetőt, aki képes volt megmenteni egy olyan vállalatot, amely adóssága meghaladta az éves árbevételének a kétszeresét!
Erdei Zsolt eredetileg birkózó akart lenni, de csak boksz volt az egyesületben. Közben „megfogta” az edzőtermek hangulata. A bokszot egyébként fiatalon 12-13 évesen érdemes elkezdeni. A boksz nem való azoknak, akik nem bírják a test, test elleni kontaktot, hiszen a ringben szemtől szemben állsz az ellenféllel. A legfontosabb, hogy ne félj az ütéstől, ugyanakkor egyfajta félelemnek lennie kell, ami kiváltja azt a bizonyos pluszt, amitől mész előre.
Mi az, ami motiválja, előre hajtja? - Pénz, család, gyerek, versenyszellem, ezek nélkül nem lehetek eredményes, fontos, hogy a versenyek előtt bissing (harapós) állapotba kerüljek.
2000-ben az olimpia előtt elfogyott a motiváció, nem is sikerült a tervnek megfelelően előre menetelni.
Kelkó Tamás szerint egy motivált dolgozó minimum a dupláját teljesíti, de van, aki akár az ötszörösét is egy nem motiváltnak. Ahogy a sportban, a munkában is a motiváció az egyik legfontosabb tényezője a kiemelkedő teljesítménynek. A másik pedig az adottság, egy munkatárs erőssége.
Zsolt szerint is a sikerhez minden versenyzőnek azt kell megtalálnia, hogy melyek azok az erősségek, tartalékok, amelyek másban nincsenek meg, vagy csak gyengébben. Madárnak a gyorsasága az egyik erőssége, van, akinek azonban a védekezése, kemény ütése, vagy éppen a lógó kezei. Akinek ugyanis hosszabb a karja, máshogy üt. Minden boxolónak azonban alapvetően fontos tulajdonsága a térlátás, a többfelé osztott fegyelem. Minden képesség lehet erősség vagy gyengeség.
Egy jó edző észreveszi, hogy mi a tanítványának az erőssége, vagy gyengesége. Madár szerint a jó edző - az ő életében ilyen volt Fehér Mihály, Szakos József, Klein Csaba -, nem csak a szakmai részét műveli magas fokon munkájának, hanem minden egyes emberhez máshogy viszonyul. A tanítvány-edző egy a munkán messze túlmutató állapot. Az edzőnek éreznie kell, hogy kiből, hogyan tudja kihozni a legjobbat. A legjobb edzők nemcsak a legjobb pszichológusok, jó emberismerők, hanem ezen kívül jószívűek, kompromisszum készek, flexibilisek, és nemcsak az edzőteremben, hanem az életben is tanítanak. A jó edző nevel, és egyénileg nevel, nem ugyanazt az edzésprogramot, módszert erőlteti minden sportolójára.
Kelkó Tamás szerint ebben igencsak példát vehetnek a vezetők az edzőktől, ráadásul Magyarországon nem kevés világszínvonalú edző dolgozik. Legjobb bizonyíték erre a tanítványaik által világversenyeken elért eredmények. A vállalati szférában sokféle ideológia létezik arról, hogy egy vezetőnek hogyan kell bánnia a beosztottaival, és ebben vannak divatok. Ma például a csapatmunka a legdivatosabb, pedig a kiemelkedő munkatársi teljesítmény alapja a motiváció és az erősségek. Ugyanúgy, ahogy a motivált és nem motivált között, az adott feladathoz, munkakörhöz tehetséges és nem tehetséges között is nagyságrendi különbségek vannak a teljesítményükben, nem pedig 10-20%. Tény az is, hogy egy az adott feladatra, szerepkörre tehetséges, és motivált munkatársakból rendkívüli teljesítményű csapat állhat össze, ha a vezetőjük is hozza a színvonalat.
Emancipáció
Korunk lányai, asszonyai ugyanúgy törekednek karrierre, vezető beosztásba, ahogy a ringbe is. Madár azt mondja, megérti a nőket, hogy a ringbe kívánkoznak, de a női boksz számára olyan mintha a férfiak ritmikus sportgimnasztikáznának. A nők egyébként sokkal agresszívebbek a ringben, és esetlenebbül bokszolnak.
Kelkó Tamás ebben nem foglalt állást, mert elég személyes ügynek gondolja, de azt elismeri, hogy egy női vezetőnek sokkal nehezebb dolga van, mint férfi kollégáinak.
Végül megkérdeztük Erdei Zsolttól, szeretné-e, ha a gyereke is bokszolna?
Nem fontos, hogy bokszoló legyen, sikereket érjen el, de maga válassza meg az útját. A bokszot egyébként teszi hozzá, 12-13 éves korban érdemes elkezdeni, 2-3 évet érdemes szánni az alapozásra. Szerinte Magyarországon kevés a bokszoló, de jó színvonalúak.
Massányi Kinga Sport & Business
Kelkó Tamás www.szemelyzetkivalasztas.hu