Kanga és a párizsi félmaraton

Nos, akkor jövök én a töprengéseimmel.

Nem kellene, elindulni, nem kellene erőltetni, ez jár a fejemben miközben Kelet-Párizsban toporgok a rajtnál.
A tavalyi ironman és az utána elkövetett maraton után nem nagyon erőltettem meg magam edzésileg.
Egy félmaraton azonban fejből is megy, az évek során összegyűlt bennem annyi kilométer- mondogatom magamnak, nagyon béna vagyok ha nem futom le.
Eldördül a rajt, beállok a 2óra 10es iramfutóhoz. Egymást tapossák az emberek, h a srác nyomában maradjanak.
Kérdez valamit, mondom neki nem megy a francia, angolul próbálja. Hát olyat ő nem tud, hogy képzelem.
Próbálunk az utcákon egymás mellett haladni, de negyon nagy a tömeg, 30ezer induló van.
Egy idő nagyon elegem lesz a könyöklésből, kicsit lemaradok, de körülöttem tér van, ahol lélegezhetem, ahol levegőt kapok és a saját tempómban mehetek.
Igen, én ilyenkor érzem magam biztonságban és jól, ha nem birkaként loholok verekedve egy jobb pozicióért.
Beérek a célba, (az eső már 19 km-nél szakadni kezd), érzem átfagyok, meleg ruhám a kávézóban, sietek oda, a kezem elfagyva.
Átöltözöm, bár csak pólót hoztam szárazat(a bamakóst :-)
Délutánra olyan izomlázam lesz, hogy megemlegetem.

Baktatok a Szajna parton, a napsütésben! és a tanulságokon gondolkodom.
A párhuzamokon amelyek közösek az üzletben és a sportban,
erről majd legközelebb.